Pénteken vége lett. Mondjuk, én akartam. De nem ilyen egyszerű. Már tavaly is voltam nehéz helyzetben és akkor teleszórtam a netet az önéletrajzommal, de végül ismeretség útján találtam állást. De a feltöltött CV továbbra is hozta a heti egy hívást biztosan; főleg fejvadászok, de cégek is megtaláltak közvetlenül.
Szóval volt állásom, ha nem is a csúcs (aki teljesen elégedett a munkahelyével, annak fizetek egy sört és közben elmesélheti, hogy miért és hogyan), nem is a szakterületem, de azért elvoltam, mint a befőtt. Megtettem, amit lehetett, talán még elégedett is volt velem a főnök (legalábbis bánta, hogy eljövök). Aztán egy napon megint kapásom volt - nagy-nagy multi, két hosszú interjú, alkudozás a "csomag"-ról és meg is állapodtunk. Örültem, mert visszatérhetek a szakmámhoz, fel is mondtam izibe', mikor egymás tenyerébe csaptunk az "új" helyen.
Másnap jött az e-mail, hogy bocsika, mi nagy multi vagyunk, nagy átszervezéssel éppen, most egy kicsit csúszni fog a munkába állásom. Puff. A hónap utolsó munkanapján szépen lejárt a felmondási időm, az áprilist így kezdhettem.
Be is rongyoltam ma a Munkanélküli Gyogyóba (a tisztességes neve: Közép-Magyarországi Regionális Munkaügy Központ,1. sz. Regionális Kirendeltség - amivel az a bibi, hogy pont nem munkaügyi, hanem munkahiány-ügyi, ugye), méghozzá az elegáns, diplomásoknak kialakított Andrássy úti intézménybe.
A sorszámkiosztó automata üzemen kívül, az információs pultnál ezren (na jó, kb. 12-en) várnak a sorban. Végigállom, sorrakerülök, udvarias, kedves hölgy kitölt kb. négy különböző papírt, mindet kézzel, nagyjából ugyanazon adataimat írva mindegyikre. A számítógép be van kapcsolva, de nem koptatja. Nem arra van kihegyezve a rendszer. Hanem az ő tollára. Az előregisztráción így is hamar túlesünk, időpontot egyeztetünk az igazi adatfelvételre. Szerdán megint megyek.